A ház


A HÁZ! Ahol felnőttünk.

"...haza kell mennem. A házunkban már húsz éve más lakik...Kihez megyek hát?...rádöbbentem, hogy magamhoz megyek. A régi házhoz, mely csukott kapukkal is mindig az enyém marad...

Ballagtam a falumban. Nem ismertem senkit, s engem sem ismert meg senki. Régi házunk falát megsimogattam, homályos ablakszemébe belenéztem, és magamat láttam benne.

Szívemben újra megvillant a régi nyarak ragyogása, régi ízek édessége...éreztem, hogy minden elmúlhat körülöttünk, mi magunk is, de a jóság ifjúsága és a tűz dajkáló, drága melege el nem múlnak soha."
Fekete István


Érdekes dolog ez!
Azt hittem, hogy csak velem van így, pedig nem! Valamiért vonzódunk oda ahol felnőttünk... Akár jó, akár rosszabb emlékeink is vannak róla. Azt hiszem mindannyiunknak vannak jó és rossz emlékeink is, azonban az idő lassan még a rossz emlékeinket is elhomályosítja, sőt lassan széppé is teszi.

Az évek múltán, vagy inkább talán éveink vége felé, vonzódunk, vágyódunk oda ahol felnőttünk, szüleink vagy nagyszüleink házához, ahol eltelt életünk első szakasza. Mi hozhatja ezt ki? Nem tudom és megfogalmazni sem tudom. Talán azért, mert amikor "kirepültünk" otthonról, akkor egyszerűen csak felgyorsult az élet körülöttünk, élvezzük a szabadságot, dolgozunk, és tesszük ezerrel, amit tenni kell.

Azután egyszer csak hirtelen megváltozik körülöttünk az élet. Felnőnek a gyerekeink...már egyszer csak azt vesszük észre, hogy az unokáink is felnőttek ... és ő körülöttük zajlik az élet. Élik a saját életüket, mi pedig ott maradtunk egyedül vagy párban, de magányosan. Elkezdünk az emlékeinkben élni! Elkezdünk emlékezni. Talán így is van ez rendjén!
Gondolatait lejegyezte: Irina
Tetszett a cikk?

 

 

1001SzépHely ajánló

További szép helyek »